inspiráció minden napra

Hanuka-inspirációk az ünnep minden napjára

Hanuka (is) remek alkalom a visszanézésre, belső inspiráció keresésére. A gyertyagyújtás és az olvasmányok kombója még több értelmet hozhat számodra az ünnepléshez.

Az első gyertya a békét hívja. Ahogy a világ nem volt békés a Makabeusok idején, még ma sem az. „Amikor a szeretet ereje legyőzi az erő szeretetét, akkor a világon béke lesz.” Ez a gyertya legyen a béke szikrája nekem, családomnak, barátaimnak és mindenkinek a földön.

Hogyan tudjuk elfogadni önmagunkat és egymást? Amikor meggyújtjuk a második gyertyát, gondoljunk arra, hogy az emberek többségének elfogadásra van szüksége tanács helyett.

A harmadik gyertya a világ jobbításának szándékát gyújtja bennünk. „Volt egy ember, aki Isten előtt állt, szíve megtört a világon lévő fájdalom és igazságtalanság miatt. Istenem, kiáltotta. Nézd ezt a sok szenvedést. Miért nem küldesz segítséget? Isten azt válaszolta: Küldtem. Téged. (David Wolpe rabbi)

A negyedik gyertya gyújtsa meg a szikráját annak, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak. „Egyszer valaki megkérte Hillélt, hogy tanítsa meg neki a Tórát, miközben ő fél lábon áll. Hillél azt mondta neki: Ne tedd azt másnak, amit magadnak sem kívánsz. Ennyi a Tóra, a többi magyarázat.”

Az ötödik gyertya lángja mutassa meg a világ sokszínűségét és annak szépségét. „Senki nem úgy születik, hogy gyűlöli a másik embert... Az emberek tanulják a gyűlöletet és ha tanulható a gyűlölet, akkor a szeretet is tanulható....” (Nelson Mandela)

A hatodik gyertya lángja a megbocsátás fontosságára világít rá, mely nehéz, de megéri az erőfeszítést.

A hetedik gyertya az együttérzés szikráját lobbantja fel. Önmagunk, a barátaink, az állatok iránt érzett együttérzést. Együttérzést azok iránt is, akiket nem szeretünk nagyon.

Hanuka utolsó estje van. A nagy finálé. A nyolcadik, az utoljára meggyújtott gyertya a hála szikráját lobbantja fel. „Hálásnak lenni az egyik legegyszerűbb és mégis leghatalmasabb dolog, amit az emberek tehetnek egymással.” (Randy Pausch)