jókedvű hanna
Réges-régen, egy messzi földön élt egy király, aki időről időre álruhát öltött, hogy megnézze, hogyan élnek az emberek a birodalmában. Tette ezt azért is, mert gyakran unatkozott a palotában, ahol nem tett mást, csak papírokat írt alá.
Ebben a birodalomban élt Hanna, a zsidó árvalány. Kiskorától ő tartotta el magát és mindeki szerette, mert mindig jókedvű volt. Így is hívták Vidám Hanna, mert mindenhová örömöt és jókedvet hozott.
Egy decemberi este a király úgy döntött, hogy meglátogatja a város zsidónegyedét. Tudta, hogy valami téli ünnepet ülnek a zsidók és többet akart tudni erről. Koldusruhába öltözve végig sétált a hideg utcákon. Ahogy lement a nap, észrevette, hogy a az otthonokban többágú gyertyatartókon égnek a gyertyák. Finom ünnepi illat szállt a levegőben. A családok együtt ünnepeltek, énekeltek, nevetgéltek. Hanuka első estje volt.
A király folytatta az útját, míg egy kis házhoz ért a város szélén. Ebben a szegényes kunyhóban biztos nincs jókedvű ünneplés – gondolta. Kíváncsi volt ki él ebben a házikóban, bekopogott hát és úgy tett, mintha kenyeret koldulna. Rögtön nyílt az ajtó és Hanna behívta az idegent.
A király meglepődött a kedves fogadtatáson, hiszen látta, hogy Hannának alig van valamije, hogy önmaga ünnepelhessen, s mégis szívesen látta őt, behívta, leültette, s meggyújtotta a gyertyát. A királyt meglepte az is, milyen öröm van az arcán, s milyen boldogan énekli az ünnepi dallamokat.
-Mivel keresed a kenyered? – kérdezte. Hanna elmesélte neki, hogy a tengervízből összegyűjti a sót és eladja a piacon.
- Hogy lehet, hogy ilyen örömmel énekelsz, amikor nem biztos, hogy holnap lesz mit enned?
- Ma Hanuka első estje van, az öröm éjszakája, amikor azt a csodát ünnepeljük, ami őseinkkel történt réges-régen. Bár árva vagyok, s magamban élek, az Örökkévaló segített nekem mostanáig. Számomra minden nap csoda, ezért örülök.
- És mi lesz holnap? – kérdezte a király. – Hogyan tovább?
- Ma ma van. A holnap még nem jött el – válaszolta Hanna, amint elköszönt a koldustól.
Aznap éjjel, amikor visszatért a palotába a király elgondolkodott. Nagyon nagy hatással volt rá Hanna hite és Istenbe vetett bizalma. Vajon ilyen erős maradna hitében, akármi történjék is? A király meg akarta tudni a választ, ezért úgy döntött próbára teszi a lányt.
Másnap a király rendeletet hirdettetett ki a piacon:
- Tilos tengeri sót árulni a piacon. Aki ezt megszegi, halállal lakol!
Aznap este koldusnak öltözve a király újra elment Hannához. Hanna ismét megvendégelte, s a király végignézte, ahogy a lány meggyújtja a hanuka gyertyákat és boldogan énekel.
- Hanna, féltettelek, amikor meghallottam a király rendeletét – mondta. – Hogy tudtál élelmet venni magadnak?
Hanna elmesélte, hogy véletlenül, amint állt a piacon, meglátott egy üres agyagedényt. Ebben a pillanatban meghallotta, hogy egy arra járó keres valakit, aki vizet hozna a házába.
- Gyorsan elfutottam a kúthoz – mesélte Hanna - megtöltöttem az edényt és elvittem neki a vizet pár garasért.
- Mi lesz, ha megint rosszra fordulnak a dolgok? – kérdezte.
- Ma ma van. – mondta Hanna. – A csodák napja. A holnap még nem jött el. Gyere, énekelj velem.
A király azonban elment, mert nem hitte, hogy ennyire lehet bízni és hinni.
Másnap a király új rendeletet adott ki, mely megtiltotta agyagedényben a vízszállítást. Este újra ott volt Hannánál, aki újra meghívta vacsorára, énekelt és meggyújtotta a harmadik gyertyát. Hanna elmesélte, hogy favágókkal kiment az erdőbe, ágakat gyűjtött és eladta a piacon.
A király újabb és újabb akadályokat görgetett Hanna elé, aki minden helyzetben feltalálta magát, s a király minden este otthon találta, vacsorával az asztalon, s végignézte, ahogy Hanna meggyújtja a hanukagyertyákat, ünnepel és énekel.
Ebben a királyságban az volt a szokás, hogy mindenkinek ki kellett vennie a részét a királyi palota őrzésében. Férfinak, nőnek, gyereknek egy évben egy hetet őrködnie kellett. Fizetést nem kapott érte, csak fegyvert egy hétre. Aki nem teljesítette ezt a kötelességét, azt hazaárulásért elűzték a birodalomból. A király rátetette Hannát a következő őrködési listára. Most azután biztosan elkeseredik, gondolta magában, hiszen semmilyen módja nem lesz rá, hogy megkeresse a napi betevőt. A legnagyobb meglepetésére azonban, Hanuka hetedik napján, amikor beállított Hannához, a lány nagyon boldogan fogadta. Miután megígértette a koldussal, hogy senkinek nem mondja el, amit hall, a következőket mesélte:
- Ma behívtak királyi őrnek. Nem kaptam fizetést, de kaptam egy gyönyörű acélkést. A napi szolgálatom végén elmentem a piacra az asztaloshoz, és rendes áron eladtam neki a kardot. Ő cserébe faragott nekem, egy fakardot, pont olyat, mint az eredeti. A hét végén, gondoltam, visszavásárlom majd valahogy az eredetit, hogy ne vegyenek észre semmit. Amíg nem vizsgálják meg a kardokat, nem lehet baj.
A király elmosolyodott, mert végre tudta, hogyan állítson akadályt Hanna elé.
Másnap a parancsnok odament Hannához és azt mondta:
- Egy rabot lopáson kaptunk. Te leszel a kivégzője. – Hanna megpróbált ellenkezni, de nem volt mit tenni. A palota udvarára vezették, ott volt a szegény rab, fejét a farönkre helyezte és várta a halált. Körben nézők tömege állt, hogy láthassa a kivégzést. A király az erkélyéről figyelte a fejleményeket.
Hanna odaállt a rab mellé. Tudta, hogy gyorsan ki kell ötlenie valamit, hogy megmentse a rab és a saját életét. Felemelte hát a hangját és a tömeghez fordult.
- Barátaim, szerény nő vagyok csupán, ki a Tóra törvényei szerint él. Soha nem öltem meg és nem sebesítettem meg senkit, és nem is szeretnék. Egy rabot lopással gyanúsítanak. Kiszlév van, a csodák héber hónapja. Ahogyan Isten az én őseim segítségére sietett régen, kérem őt most, hogy ma itt is tegyen csodát.
Megragadta a kardot és folytatta.
- Ha ez a szegény fogoly bűnös, megteszem, amit a törvény követel és lefejezem. Ha azonban ártatlan, ez az acélkard változzon át fakarddá. – S ezzel kirántotta a kardot a markolatából.
A tömeg hátrahőkölt, majd üdvrivalgásban tört ki.
- Fakarddá változott az acél! Csoda történt! Az Örökkévaló hanukai csodát tett!
Csak a király tudta az igazságot, s rájött, hogy Hanna soha nem fogja elveszteni a hitét. És hogy nem lehet kifogni rajta.
Aznap este a hanukia nyolcadik lángjának meggyújtásakor újra ellátogatott a lányhoz, de ekkor királyi ruhában jött, tanácsadói és udvaroncai kíséretében.
- Ez a lány megtanította nekem a hit igaz jelentését. Tiszteljük meg örömmel és ünnepléssel!
Ezután Hanna és a király jó barátok lettek, a lány sokszor adott tanácsokat államügyekben, így béke és boldogság honolt mindenhol a birodalomban, s a háborúk megszűntek. A nép az egész országban megszerette és úgy nevezték őt: „Vidám Hanna”, egészen élete végéig.